Nosztalgiázás és menyasszonyi ruha

Az egyik barátnőmmel a napokban elmentünk a kedvenc kávézónkba, hogy megbeszéljük az elmúlt hetek eseményeit. Szeretünk néhány hetente, attól függően, hogy mennyi szabadidőnk van, meginni néhány pohár finom kávékülönlegességet és kibeszélni az élet nagy dolgait. Persze nem mindig az aktuálpolitika a téma, gyakrabban terelődik a beszélgetés inkább a legújabb sminkcuccok és divattrendek irányába, de sebaj, nők vagyunk, az ilyesmit muszáj megosztanunk egymással.

Miközben a második kávénk felett ültünk, hirtelen olyan dolog történt, amire egyikőnk sem számított. Besétált egy csinos, fiatal hölgy, talpig menyasszonyi ruhában, tökéletes sminkkel és hajjal. Mindketten megrökönyödtünk, hiszen nem gyakori, hogy az ember az esküvője napján, a délután közepén lazán besétáljon egy kávézóba egy gyors felfrissülésre. Gondolom mondanom sem kell, hogy mindenki őt bámulta, gondolom sokan akár rosszindulattal is, mivel egy ilyen szituációban könnyen feltételezhető az, hogy az illetőt otthagyták az oltárnál. Mi reménykedtünk benne a barátnőmmel, hogy nem ez történt, de mindenesetre kíváncsian figyeltük mi is az ifjú menyasszonyt.

Olyan természetesen mozgott a ruhájában, mintha minden nap ebben járna kávézni. Néha mikor odapillantottam, azt láttam rajta, hogy szerintem nincs is teljesen tudatában annak, hogy mekkora érdeklődést váltott ki a kávézó vendégeiből.

Barátnőm, Judit, sokkal bevállalósabb, mint én, ráadásul annyira érdekelte, hogy mit keres itt ez a menyasszony, hogy fogta magát, odament hozzá és megszólította. Néhány percen át beszélgettek, majd elköszöntek egymástól, Judit visszajött hozzám, a másik nő pedig távozott.

Persze nem bírtam ki, egyből kifaggattam mit tudott meg. Nevetve mesélte, hogy a lány, akit egyébként Dórinak hívnak, modellként dolgozik és éppen egy menyasszonyi ruha fotózása van ma, de kapott tíz perc szünetet, ami pont elég volt arra, hogy gyorsan megigyon egy kávét. Meglepődtem, hiszen ez a lehetőség nekem eszembe sem jutott. Menyasszonyi ruha modell! Milyen szívesen a helyében lennék én is… Emlékszem, hogy az esküvőm utáni napon szinte a sírás kerülgetett, hogy többet nem viselhetem azt a csodás ruhát.

Öt éve vagyunk együtt a férjemmel és nyáron lesz három éve, hogy összeházasodtunk, ezért még elég friss az élmény róla, hogy milyen volt a Nagy Nap. Az egyik ismerősünk budapesti éttermében volt a fogadás, a szertartás pedig a kerületi anyakönyvvezető előtt. Nem akartunk túl nagy felhajtást, csak a család és a közelebbi barátok voltak ott, egy dologhoz azonban ragaszkodtam: Egy lélegzetelállító ruhára vágytam, divatosra, mégis klasszikusra, amiben gyönyörűnek érezhetem magam egész nap.

Néhány szalont bejárva meg is találtam az igazit. Judit kísért el a ruhakeresésre és amikor ebbe belebújtam, mindketten azt mondtuk, hogy igen, ez lesz az igazi. Gyakran, mikor nosztalgikus hangulatba kerülök, előkeresem az akkor készült képeket, nézegetem azt a csodálatos ruhát és szinte könnyek szöknek a szemembe, olyan szívesen visszamennék az időben és átélném azt a napot újra és újra.

Nem volt eget rengető, hatalmas esküvőnk, azonban száz százalékig olyan volt, mint amilyennek elképzeltük és szerettük volna, hihetetlenül jól éreztük magunkat a férjemmel, de a vendégek hangulatára sem lehetett panasz.

Remélem egyszer ez a modell lány is átélheti azt, hogy nemcsak egy divatfotózás kedvéért bújik bele egy ilyen mesés, hercegnős ruhába, hanem az esküvője napján is. Lefogadom, hogy hiába volt rajta már megannyi csodaszép darab, amiben ki fogja mondani az igent, azt sosem felejti majd el.