Kávézás hidegben és melegben

Sokak reggel kezdődik úgy, hogy felraknak főni egy adag kávét, elmennek mosakodni, öltözni, és mire ezzel végeznek már kész is a finom nedű, amivel frissebben indul a nap. Lehúzzák gyorsan, aztán esznek valami reggelit (vagy nem) és indulnak a munkába, vagy épp más elfoglaltság után néznek. Őszintén bevallom, én sosem kávézok, aminek egyetlen prózai oka az, hogy nem szeretem az ízét ennek az italnak. Sokaktól hallottam, hogy nem is az íze miatt kell inni, hanem a hatása miatt, míg mások azt mondják, őket abszolút nem pörgeti fel a kávé, de szeretik az ízét. Több ismerősöm is hagyományszerűen járkál el intőnként egyes kávézókba, és már-már rituálét csinál a kávézásból.  Legutóbb csatlakoztam egyikükhöz és – bár kávét nem ittam, csak egy jó forró csokit – nem bántam meg végül, hogy ezt tettem. Rájöttem, hogy miért jó dolog a kávézás, még akkor is, ha valaki nem szereti a kávét. Nos azért, mert össze hozza az embereket. Alkalmat teremt arra, hogy megálljunk egy kicsit és beszélgessünk, akár a munkahelyen akár szabadidőben. Ez pedig nagyon fontos a mai rohanó világban, és sosem tudhatjuk, hogy mit profitálunk ebből a kis csevejből. Példának tökéletes az én kávézós alkalmam.

Sok gondunk van ugyanis az új lakásunk hűtésével, fűtésével, hőháztartásával. Nyáron nagyon meleg van, és mivel egy festői tó közelében lakunk, ha kinyitjuk az ablakot, ellepnek bennünk a bogarak, vagy épp az autók zaja bosszant. Télen viszont sosem sikerül elég jól felfűteni az otthonunkat, olyannyira, hogy tavaly fagykárok is keletkeztek az ablakok illesztéseinél. A barátom, akivel kávézni mentem történetesen lég kondikkal foglalkozik. A beszélgetés közben persze ecseteltem neki szomorú helyzetem, és azt, hogy milyen tehetetlennek érzem magam. Ekkora kérdezte meg, hogy miért nem használok egy újabb típusú home klímát. Mikor válaszul azt mondtam, hogy van otthon ventilátor, és amúgy sem szeretném újra szétveretni a lakásom egy nagy dög beépítésével jól kinevetett. Mint kiderült az ilyen eszközök beépítése egyáltalán nem tart sokáig és viszonylag kevés szeméttel jár. Barátom szerint 3-4 óra alatt megoldható a dolog, problémát csak az jelent, ha a csövezést a falon keresztül kell megoldani, mert így egy kicsit tovább tart, több hulladék keletkezik és valamivel drágább is a mulatság. Elmondása alapján azonban a kiérkező szakembernek kötelessége eltüntetnie a keletkezett, nem kívánt anyagokat.  Ráadásul az áruk is elég baráti. Mondjuk nekünk elég sok az elektromos berendezésünk otthon, ezért javasolta, hogy egy villanyszerelőt is hívjunk asszisztálni, nehogy a későbbiek során problémát okozzon, hogy több nagy teljesítményű háztartási gépünk is ugyan azon a hálózaton van. Ezzel persze újabb költségek merülnek fel, de még így sem vészes a dolog, és legalább minden rendben lesz. Az igazi meglepetés azonban csak ez után várt.

A gép nagy teljesítménye miatt könnyedén lehűt egy lakást, vagyis a nyári meleg nappalok és éjszakák során nem kell a nyitott ablak miatt bogarak hadával küzdenünk, sem a közlekedő autók zaját elviselnünk. Ráadásul távirányító sem kell a gép működtetéséhez, mivel bármelyik okos kütyüről meg tehetjük ezt. Legalább nem veszik össze ezen is a család, mint a TV távirányítón. Végül a csoda. Nem csak hűtésre alkalmas egy ilyen készülék. A barátom szerint a home klíma mínusz fokok esetén is képes stabilizálni a hőmérsékletet az általam beállítottak alapján, vagyis képes arra, hogy fűtsön, vagy legalább is rásegítsen a fűtésre. Olyan funkció is van benne, ami huzamos távollét esetén 8°C-on tartja a ház hőmérsékletét, így véve elejét a fagyás okozta károknak.

Ezek a feltételek bőven meggyőztek arról, hogy hasznos egy ilyen szerkentyű, de kissé féltem, hogy fenntartani húzós lesz, hiszen nem kis teljesítménnyel kell, hogy rendelkezzen egy ilyen gép. Azonban barátom ezen a téren is megnyugtatott. A lég kondi teljes mértékben energiatakarékos és természetbarát. A segítségével éves szinten 30%-át meg lehet spórolni az energiafogyasztásnak.

Ennél több nem is kellett, egy hétre rá egy új home klíma boldog tulajdonosa voltam. Azóta sem bántam meg a döntésem. Sem azt, hogy vettem egy ilyen szerkezetet, sem azt, hogy elugrottam kávézni. A történetemből következően pedig mindenkinek ajánlom, hogy szerezzen egy ilyen készüléket, és ha időnk engedi, akkor mindenképp fogadjuk el a baráti meghívásokat egy jó kávéra (még akkor is, ha nem kávét fogunk inni).